2012. április 23., hétfő

Kapuskeringő

Valószínűleg kevés csapat mondhatja el magáról, hogy egy meccsen háromszor cserélt kapust, de mi voltunk olyan kiválóak hogy ezt is megtegyük. De kezdjük elölről.
Amolyan szokásos taigetoszos keretünk volt, kezdetben csere nélkül, a listavezető ellen ez nem is nézett ki éppenséggel jól, így a magas gólarányú győzelem helyett ezúttal csak a tíznél kevesebb bekapott gólt tűztük ki célul. Ehhez képest Róna az első akcióból majdnem gólt fejelt.
Ezzel jó időre el is lőttük a puskaporunkat, és a következő akcióból már be is kaptuk az első gólt. Majd nem sokkal később a következőt, és a következőt. Sajnos a tudásbeli különbség egyértelmű volt, ritkán tudtuk kihozni a labdát, ellenfeleink pedig gyakran találtak rést a védelmünkön.
A sok bekapott gól aláásta Szécsey önbizalmát, aki cserét kért, Róna vette magához a kesztyűt, míg mezőnyben az időközben befutó Tinkó folytatta a harcot. Ez utóbbi módosítás kétségtelenül növelte játékintelligenciánkat, melynek hamarosan Puskás-gólra érdemes gól lett az eredménye. Tinkó hozta fel a labdát a szélen, passzát Tarnai egyből beívelte az őt támadó védők mögé, Amberboy pedig kapásból az alsó sarokba bombázott, oly módon, hogy még ellenfeleink is megtapsoltak minket. De csak az a kevés öröm volt amitől a keser még rosszabb ízt vett, mert ebben a felállásban is kaptunk pár gólt, elkerülhetőt is.
Félidőben, 1-7-es állásnál tehát úgy határoztunk, hogy Szécsey visszaáll a kapuba, míg Róna a hátvédsorban fog dolgozni a gólveszély elhárításáért. Mezőnyben elkezdett látszani, hogy ez lehet a jövő útja, néha még lövésig is eljutottunk, de taktikailag még mindig nem bizonyultunk kellően érettnek. Közben kaptunk egy újabb gólt, amit már szinte fel sem vettünk, de talán még nagyobb baj, hogy Szécseyt hatoson kívüli kezezésért kiállította a játékvezető. Ismét Róna állt a ketrec elé, ami nem lett volna baj, a baj az volt, hogy Szécsey lelkét igencsak megviselték a történtek, a kettőperc letelte után sem volt hajlandó visszaállni.
Róna mindenesetre sokat tett azért, hogy mentsük, ami menthető, védett térden csúszva és vetődve is, és minden más pozitúrában, amit csak el lehet képzelni. Időközben az előrejáték is hozozz némi sikert, ha nem is a legkonvencionálisabb eszközökkel. Előbb Tarnai lőtt egy szögletet izomból a kapu előtt sűrűsödő tömegbe oly módon, hogy onnan a hálóba pattant a labda, majd Tinkó lőtt bombagólt saját labdaszerzését követően.
Már kezdtük volna azt hinni, hogy jók vagyunk, amikor az utolsó percben sokadszor is megbontották védelmünket, és bekaptuk a tizedik gólt is, amit pedig mindenáron el akartunk kerülni.
Még mindig nem vagyunk utolsók!
És a jövő héten már tényleg olyan meccs jön, ami a jelenlegi kerettel is nyerhető!
From Taigetosz Club - NDK-Stars 3-10
   kezdő: Szécsey - Amberboy, Róna, Sáróy, Tarnai
   csere: Tinkó
   gól: Amberboy, Tarnai, Tinkó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése