Tavalyi és idei tapasztalataink alapján úgy tartjuk,h ogy az Iron FC az egyik legsportszerűbb csapat a bajnokságban, akikkel már egy-két héttel a meccs előtt beszélgettünk arról, hogy mi lesz ha összefutunk, illetve felemlegették a tavalyi, számunkra nem annyira hízelgő találkozásunkat, de eltekintettek attól, hogy kiejtsék azt az igen magas számot, ahány gólt akkor szereztek. Szimpátia ide vagy oda, azért győzelemre készültünk, mert mégis mi másra készülnénk.
Csapatunk ezúttal még a szokottnál is ziláltabb volt, pozitívum, hogy Ujhelyi egyre inkább eljár meccsekre, de a mezőnybeli összeállításunk még hagy maga után émi kívánnivalót. Két focistánk késést jelentett, így arra kényszerültünk, hogy ott helyben igazoljunk, de azt legalább jó érzékkel tettük, mert Árendás nemcsak pótolni tudta az úton levő Sáróyt, hanem helyezkedésével, szereléseivel és támadásban nyújtott megmozdulásaival is rendre hozzá tudott tenni a csapathoz. Sajnos ez sem volt elég, mert támadásaink általában még az ellenfél hatosától távol elhaltak, ők pedig gyorsan szereztek két gólt, amit védelmünk háríthatott volna, és amik után a bekkelős alapfelállásunk tulajdonképpen céltalanná vált.
Ekkor Schanda helyére Sáróy, Görög helyére pedig a vésztartalékként mozgósított Erdei lépett pályára, így elmondhattuk, hogy van a pályán két olyan - egyébként kiváló - játékos, akik a többi pályán levő közül még senkivel nem játszottak együtt. Nyilvánvaló, hogy így komoly csapatmunkáról nem lehetett szó. Támadásaink ötletszerűek voltak, és igazából védekezésünk is. Annyiban még szerencsénk sem volt, hogy egy kapu mellé tartó labda egy védőnkön megpattanva került a kimozduló Ujhelyi mellett a kapuba, vagyis megint egy olyan gólt kaptunk, amit akár el is kerülhettünk volna.
Félidőben Árendás elköszönt tőlünk, onnantól magunkra maradva küzdöttünk több-kevesebb sikerrel. Támadásaink többnyire ívelésekre épültek, mert esélytelennek tűnt, hogy földön mindenkin át eljussunk kapuig, de sajnálatos módon ívelésekkel is csak ritkán sikerült a védők mögé kerülni, ellenfelünk kapusának pedig a legritkább alkalmakkor kellett a játékba avatkoznia.
A játék a meccs idejének kilencven százalékában a mi térfelünkön folyt, védelmünk hatalmas nyomás alatt áltt, és egyáltalán nem csoda, hogy idővel mentálisan és fizikálisan is az elfáradás sorsára jutott, és egyre könnyebben vált átjátszhatóvá, bizony sokszor csak pánikszerű mentéseinknek, vagy Ujhelyi bravúrjainak köszönhettük, hogy nem nőtt nagyobbra és nagyobbra a gólkülönbség.
Így, hogy nem csak a játékvezető, hanem lelkes szurkolótáborunk is mérte az időt, hirtelen hosszabbnak tűnt a mérkőzés némelyik korábbinál, de a játékidő előrehaladtával a pontszerzés helyett a gólszerzés lett a célunk, amit ilyen meccseken Zsiditől vagy Tinkótól várhattunk volna, de egyikőjük sem volt jelen, és nagy szomorúságunkra azt eredményezte, hogy első ízben szerzett gól nélkül kellett távoznunk.
From Taigetosz Club - Iron FC 0-4
   kezdő: Ujhelyi - Árendás, Görög, Schanda, Tóth
   csere: Erdei, Sáróy
   gól: -

Vissza a helyünnkre

A múltkori világraszóló győzelem után minden reményünk megvolt, hogy csapatunk szekerének útja felfelé fog ívelni, aminek az is növelte valószínűségét, hogy a táblázaton közvetlen előttünk álló csapatot fogadtuk. Ennek örömére szokásos keretünket kibővítettük a szinte már szokásossá váló Tinkóval és a ritka vendég Ujhelyivel, míg Szidi a szurkolói bázis bővítéséről gondoskodott.
A meccs jó öt perc késéssel kezdődött, de ami a kezdés után következett azért bármennyi késés megérte volna, hiszen mezőnyben is szép dolgokat mutattunk, Ujhelyi parádézott a kapuban, és esély nyílt az előnybe kerülésre. Egy kósza labdára Tinkó csapott le, lövésébe a vészkapus a hatoson kívül kézzel ütött bele, amiért veszélyes helyről járt a szabadrúgás. Tinkótól mindenki lövésre számított, ő azonban a középen jó ütemben megiramodó Zsidi elé tálalt, aki öt méterről a jobb felső sarokba emelt, 1-0!
Hiába volt az előny, mert egy bombaerős lövéssel kiegyenlítettek ellenfeleink, majd a feltűnően rövid félidő utolsó másodperceiben vissza nem zárásunkat kihasználva teljesen kipasszolták védelmünket, és a vezetést is megszerezték (1-2)
Szó-mi-szó több játékosunknak az volt a véleménye, hogy nem illett volna olyan játékvezetőt küldeni a meccsre, aki ellenfeleinkkel baráti viszonyban van, és vélhetően kocsmából esik be a meccsre, a bedobásokat pedig aszerint ítéli valamelyik irányba, hogy merre gurult a labda mielőtt áthaladt volna az oldalvonalon. No meg időérzékünk is azt súgta, hogy valahogy a sporttárs óráján gyorsabban telnek a (hátrányban levő csapat számára igen drága) percek, mintha mi mérnénk.
 Aki csapatunkból a pályán volt, azok mindent megpróbáltak amit lehetett, a gyengébbek vállalták, hogy többet töltenek a cserepadon, az aktuálisan pályán levők úgy futottak, mintha Duracell-ről mennének, de ez is kevés volt ahhoz, hogy kiegyenlítsünk. Ellenfelünknek nem volt kapusa, mezőnyjátékosaik váltogatták egymást a kapuban, ezért távoli lövésekkel is bátran kísérleteztünk, talán leggyakrabban Tinkó, de a sok ígéretes lövés nagy része kevéssel elkerülte a kaput, illetve Görög egy szép átlövése a kapufán csattant.
 Védekezésünket szokás szerint a kaotikus és a katasztrofális jelzőkkel lehet illetni, de egy jó ideig még elegendő tudásunk (=Tóth) és szerencsénk akadt, hogy a további bekapott gólokat, mígnem egy éles szögből leadott beadásszerű lövés két védőnket és kapusunkat megtréfálva a kapunkba vágódott, majd midőn mind a négy mezőnyjátékosunk kitámadt, ellenfelünk lekontrázott bennünket, és berúgták a negyedik gólt is (1-4).
Nem sokkal később csatáruk éles szögből lőhetett az üres kapunkra, de kísérlete keresztbe elgurult a gólvonal előtt, míg nálunk Tinkó bombája akadt el a túloldali kapus harmadik lábában; majd a játékvezető saccra mintegy 12-15 percnyi játék után lefújta a félidőt, és elkönyvelhettük győzelmi szériánk szomorú megszakadását.
From Taigetosz Club - GTK 1-4
   kezdő: Ujhelyi - Sáróy, Tinkó, Tóth, Zsidi
   csere: Görög, Schanda
   gól: Zsidi

Innentől csak fölfelé

A két hetes futballszünetet mentális felkészüléssel töltötték a fiúk, ennek megfelelően kellően harapós kedvünkben, mindenre elszántan érkeztünk a szezon legnagyobb kiesési rangadójára. További motivációt adott, hogy tudtuk, a moszkvai elvtársak is örülnének egy taigetoszos győzelemnek. Bár az osztály legjobb focistái kényszerű okoból távolmaradtak, így is erősebb csapattal tudtunk kiállni, mint sokszor máskor, hiszen Amberboy és Tinkó is csatlakozott a kerethez.

Ez a hangulat fogadott minket

Első alkalommal volt alkalmunk a pályát sátor alatt látnunk, ami azon túl, hogy szép is volt, még azzal a reménnyel is eltöltött minket, hogy a sátor meghozza a szerencsénket, és fedett tető alatt a győzelem sem lesz elérhetetlen.
Zsidi és Tinkó késése miatt nem volt meg a csapat, így csúszott kezdés, amiért előbbi játékos a kispadot, utóbbi a kapuskesztyűt kapta jutalmául.
A kezdeti percektől kezdve érezni lehetett a pályán is, hogy lehet keresnivalónk, egyénileg és csapatként is felülmúlhatjuk ellenfelünket, mely felülmúlás Schanda két helyzetében nyilvánult meg. Csatárunk először még a kapufára lőtt, de két perccel később Tóth huszonöt méteres ívelését úgy rúgta kapásból a hosszú felső sarokba, hogy az még egy Aranylabdára pályázó labdazsonglőrnek is becsületére vált volna, nemhogy egy pocakos matematikusnak.
Előnyünk sajnos nem tartott sokáig, hiszen ellenfelünket is fűtötte a lelkesedés, és rövid idő alatt szerzett két góllal megfordították az állást, mindkétszer olyan helyzetből, amikor a védelmünk már veszélytelennek látta a szituációt, és leállt, ám ellenfeleink még befutották a labdát, és továbbvitték az akciót. Sőt, majdnem bekaptuk a harmadik gólt is, ami akár össze is törhette volna érzékeny szívünket, de a hatosról járó szabadrúgás elakadt sorfalunkban.

Csüggedt fehér védők - bent van a második

Néhány hátrányban eltöltött perc után Amberboy összeszedett egy labdát a hatosunkon, végigfutott a pályán, lesprintelte az ellenfél összes védőjét, és a Taigetosz nagyobb dicsőségére megszerezte csapatunk második gólját. Innentől kezdve ismét élt a gyanú, hogy akár még nyerhetünk is, játékunk is ennek megfelelően bátrabbá vált. Különösen Amberboy élt technikai képzettsége adta lehetőségekkel, egyszerre volt irányító és előretolt csatár, és mindkét szerepében többször és eredményesen zavarta össze a fehérek védelmét. De jónéhány lövése közül sokáig egy sem zörgette meg a hálót, és nem kísérte több szerencse csapattársai próbálkozásait sem.
Ekkor gondolatainkba mélyedve arra jutottunk, hogy ha lövésből nem lesz gól, akkor próbáljuk meg passzból. Így aztán amikor Tóth saját térfelünk közepéről akarta megjátszani az ellenfél hatosán belül tartózkodó Amberboyt, csatárunk nemes egyszerűséggel átlépte a labdát, ami a meglepett kapust kikerülve a kapuba gurult, ezzel megszereztük az előnyt, majd nem sokkal a félidő lefújása előtt Amberboy hitegette csalárdul a labdát azzal, hogy passzolni fog, és amint a bogyó elhitte, játékosunk szépen begurította azt a rövidet záró kapus és az üresen érkező Tóth között a hosszú sarokba.
"Négy-kettő a félidőben" énekelték focistáink a finnugor-korból származó népdalt forduláskor, miközben Tinkót Schanda váltotta a kapuban, hogy minden játékosunknak legyen alkalma gólt szereznie.
Nos a gól nem is váratott magára sokáig, hiába érkezett meg ellenfelünk első számú kapusa, Tinkó néhány perc múlva a térfél közepéről egy hatalmas bombával rögvest fel is avatta. A továbbiakban a kapus védte csatáraink néhány veszélyes lövését, míg egy bomba becsapódott a mi kapunkba, és felmerült, hogy nekünk is stabil kapust kellene a gólvonalra állítanunk, de mivel erre a célra más áldozatos jelentkező nem vállalkozott, Schanda maradt a ketrec előtt, a győzelem biztosítására pedig a további gólok szerzését tűztük ki, mint módszert.

Zsidi és Amberboy is sokat dolgoztak

Még mielőtt eme cél megvalósítását részletezném, térjünk ki arra, hogy milyen jól játszottunk mezőnyben, mert bizony olyan jól, hogy alig ismertünk magunkra. Meglepő volt persze, hogy öt olyan mezőnyjátékosunk volt, akiktől elvárhattuk, hogy legalább megtartsa és továbbpasszolja a labdát. Tényleg motiváltak voltak a tisztelt játékosok, Szidi szerint aki épp lenn volt cserének, azon látta, hogy folyton azon mesterkedik, hogy juthatna vissza, és futómennyiségben is felülmúltuk az ellenfelet. Ezúttal kevés kivételtől eltekintve elég volt, ha a stabilan hátul levő Tóth mellé Görög vagy Zsidi visszaér, és már indulhatott is a mi akciónk, Amberboy vagy Tinkó pedig bármikor képesek voltak olyat húzni, amire az ellenfélnek már nem volt válasza.
Így aztán sorban dolgoztuk ki a lövőhelyzeteket, melynek során Zsidi a hatos széléről befelé húzva gurított a hosszú sarokba, Amberboy távolról bombázott a kapuba, Tinkó pedig egy jól kijátszott akció végén szerezhetett gólt; de természetesen a felsoroltakon kívül is számtalan helyzetet dolgoztak ki fiaink.
A saját kapunk előtt kevés izgalmas helyzet adódott, és ezeket is többnyire mi teremtettük egyszer a lehető legrosszabbul elvégzett kapuskirúgással, amiből gól is lett, egyszer pedig azzal, hogy másodpercekig nem tudtunk felszabadítani, de legalább annyit elértünk, hogy a kapunkat akkor sem és azután sem vették be.
Így aztán, bár mi még folytattuk volna a meccset is, a gólgyártást is, a játékvezető négygólos Taigetosz-vezetésnél vezett véget a találkozónak.
A tagok aztán éjfél utánig ünnepelték az oly rég óta várt eredményt, és a Bartók Béla úton játszották újra a meccs legfontosabb jeleneteit, majd elhatározták, hogy a további ünneplések megokolása céljából mostantól csak nyerni fognak.
From Taigetosz Club - Paranoid Androidok 8-4
   kezdő: Tinkó - Tóth, Görög - Amberboy, Schanda
   csere: Zsidi

Tóth, Görög, Amberboy, Schanda, Zsidi - Tinkó

   gól: Amberboy 3, Tinkó 2, Schanda, Tóth, Zsidi



Szidi képei elérhetők itt: https://picasaweb.google.com/115730466441023423717/TaigetosFoci?authuser=0&feat=directlink#
Ezek közül is külön kiemelendő az újkori Taigetoszról készült első és eddig egyetlen csapatkép: