2011. október 30., vasárnap

Majdnem bravúr

A felelősséget minden ízében érezve, mégis vérben forgó szemekkel, győzelmekre éhesen készült csapatunk a listavezető elleni rangadóra. Megkönnyítette dolgunkat, hogy az esélyesség terhe nem nyomta vállunkat, ellenfeleink pedig a táblázatot figyelve arra a nyilvánvalóan téves következtetésre jutottak, hogy mi egy könnyen verhető csapat vagyunk. Pedig keretünk jelen esetben való viszonylagos erősségét jelzi, hogy Margitay is csatlakozott hozzánk, és a kívülről hozott Palágyival együtt két igen ügyes újoncot avathattunk a Taigetosz színeiben.
Panseres összjáték a Taigetoszban
Ellenfelünk talán egy kicsit könnyelmű volt, ugyanis hárman kezdték a mérkőzést, egy perccel később egészültek ki négy főre, az ötödik ember több perc késéssel érkezett, így az első félidő első perceit emberelőnyben játszhattuk. A kezdeti kettős emberelőnyt elsősorban a védekezés biztonságára hasznosítottuk, igen kínos lett volna ugyanis kettős emberelőnyben gólt kapni, bár támadás terén is elértünk, hogy Margitay egy sistergős bombával szétforgácsolta a keresztlécet.
Már egyszeres emberelőnyben aztán Palágyi lőhetett a hatosról, lövése a kapusról a közelben ólálkodó Tóth elé pattant, aki kényelmesen átvette a labdát, majd a hálóba emelt, ezzel előny nálunk. Sajnos ezt nem sikerült sokáig megtartanunk, hiszen zöldmezes ellenfeleink még az emberelőnyös időszakunkban egy ziccerből kiegyenlítettek.
Már az öt-öt elleni játékban tűnt ki, hogy bár előnyünket nem sikerült megtartani, nem vagyunk mi annyival gyengébbek, hogy ne lehessen reményünk újabb gólokat szerezni, és ponttal vagy pontokkal távozni a meccsről.
Ez az emelés elszállt kapusunk és a kapu fölött is
Előrejátékunk továbbra is óvatos volt, a csatárnak jelölt Palágyi is inkább középpályást játszott, az előretolt ék szerepét Schanda vette át, a támadásokhoz pedig Margitay csatlakozott nem egyszer, míg leggyakrabban Tóth biztosított hátul. Ez a felállás a Schanda-Sáróy csere esetén úgy módosult, hogy Tóth és Sáróy alkotják a védelmet, és Margitay ha nem is a csatársorig, de a középpályára fellép. Amennyiben pedig éppen margitay kérte ki a pihenőidejét az oldalvonal mellett, gyakorlatilag Görög kapus volt az egyetlen fix pont, a többiek kétségbeesetten próbálták megóvni a csapatot az összeomlástól.
Na de térjünk vissza arra az időre amikor Margitay is a pályán volt és jó helyezkedéssel, sok futással, okos passzokkal irányította a csapatot - többek között Palágyit is megtalálta egy jó labdával, vendégjátékosunk pedig ugyanonnan, ahonnan előbb "gólpasszt adott", most a kapus lábai között a hálóba gurított. Megőrizni sajnos ezt sem sikerült, egy erős lövés ugyanis a félidő utolsó másodperceiben Tóthon megcsúszva a kapunkba vágódott.
Íme sztárjaink
De ez sem volt elég indok ahhoz hogy feladjuk, a második félidő elején egy gyors kontra során Palágyi ívelt át jobbszélről a hatos bal csücskéhez, ahol Margitay szép mozdulattal átvette a zsugát, majd a hosszú sarokba lőtt.
Aztán ahogy lenni szokott, az idő előrehaladtával a fáradtság is hátráltatni kezdte focistáinkat, már nem mindig mindenki ért vissza védekezni, és Margitay pihenése idején játéktudásban is sokat vesztettünk. Optimistaként úgy is fel lehet fogni, hogy hátvédeink jól kiegészítették egymást - Tóthnak csak a futással akad gondja, Sáróynak csak azzal nem - de két teljes értékű játékossal talán jobban járhattunk volna.
Védelmünk hátulnézetből
Ellenfeleink gyakran vezethették az egyedül védekező Tóthra a labdát, és sokszor lőhettek a hatosunk közvetlen közeléből. Görög sok lövést és néhány ziccert is hárított, de a számtalan próbára tétel közül háromszor tehetetlen volt. A rövid idő alatt bekapott három gól még mindig nem jelentette reményeik feladását, hiszen Palágyi egy alkalommal mindenki kicselezett akit lehetett, és ismét gólt szerzett (4-5).
Az egyenlítés reményében fokozott erőbedobással támadtunk, Palágyi, Schanda és Margitay előtt is adódott egyenlítési lehetőség - utóbbi játékos éles szögből a hosszú oldali kapufát is eltalálta, de az ordító ziccerek is kimaradtak.
Kitámadásunk a védelem kinyílásával is szükségszerűen együtt járt. Kapusunk öt perccel a vége előtt kapufára tolt egy ziccerből leadott lövést, két perccel a vége előtt gyors vetődéssel bedobásra mentett amikor két csatár vezette rá a labdát, de egy perccel a vége előtt a teljes védelmünket lefutó csatár túljárt az eszén.
Így aztán kecsegtető helyzetünk, erős keretünk és az eredmény egy ideig kedvező alakulása ellenére a bravúros pontszerzés ismét elmaradt.
From Taigetosz Club - Egyetértés DSK 4-6
   kezdő: Görög - Tóth, Margitay - Schanda - Palágyi
   csere: Sáróy
   gól: Palágyi 2, Tóth, Margitay

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése