2016. április 10., vasárnap

Feltámadunk!



Ismét pályán a Taigetosz!

Nem kevés tervezéssel, szervezéssel, de végül sikerült elérni, hogy legalább egy fél szezont, négy meccset játszhasson szeretett csapatunk ezen a tavaszon is. Bizakodással tekintünk a szezon elébe, hiszen mind számban, mind tartásban, mind futballtudásban igen kiváló erők alkotják csapatunkat, bár mindössze négy meccsen, de igen szép sikereknek nézhetünk elébe.
Amberboy harmadik gólja
Ezen a meccsen is nyolcan jelentünk meg, igaz, nem végig, mert Zsidi az első félidő közepén csatlakozott, Seltsam pedig nem sokkal később távozott. A kapusposzt problémás volt, mert Görög és Seltsam nem vállalkoztak, Zsidi nem ért oda kezdésre, Sáróy sérülésére hivatkozva mezőnyt nem vállalt, így ő kapott helyet a kapuban, utólag elképzelhetőnek tűnik, hogy mezőnyben inkább hasznára lehetett volna a csapatnak.
Amberboy szó szerint leültette védőjét -  sajnos a helyzet kimaradt
Mezőnybeli csapatunk mindenesetre kegyetlenül erős volt, és Márialigeti ezt mindjárt egy góllal nyomatékosította is ellenfelünk, az edzőmecsről ismert Bölcsész All Stars számára. Befelé is kaptuk a gólokat elég szép számmal, teljesen nyilvánvaló, hogy ha az eredmény miatt fociznánk akkor nagyon sok edzésre és taktikázásra lenne szükségünk ahhoz, hogy a csapatszintű védekezés legalább valamennyire összeálljon. Így a mai meccsen abban bízhattunk, hogy zseniális egyéni képességekkel megáldott labdarúgóink többet fognak rúgni elöl, mint amennyit beszedünk hátul.
Az első félidő második kétharmada Amberboy csillogásáról szólt, csatárunk előbb szöglet után közelről, majd akcióból kétszer volt eredmények, Márialigeti és Seltsam előkészítése után. Félidőre 4-4-es állással vonultunk, illetve röviden meggyőztük a játékvezetőt, hogy négy gólt szereztünk.
Margitay itt ad gólpasszt Márialigetinek
Így küzdöttünk
A második félidő egyre inkább kaotikusra sikerült, a csapatrészek és a közöttük feltételezhető összhang nem mindig volt felfedezhető. Mindenesetre elég sokat támadtunk, sok helyzetünk volt. Ebben a játékrészben Márialigeti rúgott két gólt, egyet Margitay zseniális előkészítése után, a másikat mostanra elfedte a felejtés homálya.
A baj az, hogy közben kaptunk is még hármat, így a végső sípszó esetében éppen nem mi álltunk nyerésre. Ezt egy kicsit sajnáljuk, de egy C-ligában nem okozhat gondot a továbbiakban még sok gólt, pontot, és boldogságot szerezni.
From Taigetosz Club – Bölcsész All Stars 6-7
   kapu: Sáróy, Zsidi
   mezőny: Amberboy, Görög, Márialigeti, Margitay, Perczel, Seltsam, Zsidi
   gól: Márialigeti 3, Amberboy 3


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése