2016. április 24., vasárnap

A sorsolás rejtélyei

Csapjunk a lecsóba:  A bajnokság sorsolása a hét közben valamilyen ismeretlen módon megváltozott. Mert a hét elején, a csapattagok összehívásának idején még 14:15-ös kezdési időpont volt olvasható a bajnokság honlapján, a hát második felében azonban már 13:30-as. Az időpontváltás idejét, okát és kezdeményezőjét még utólag sem sikerült kideríteni, hiszen a bajnokság szervezője sem tudott semmit az ügyről.
A csapat reakciója annyiben szerencsés volt, hogy egyes játékosok észlelték az időpontváltást, mások viszont nem. A meccs idejében így nem voltunk meg, egy barátságos meccset kötöttünk le az ellenféllel (ahol amúgy 1-1-re végeztünk Zsidi góljával). Aztán amikorra meglettünk, ami nyilván nem ok nélkül esett egybe a korábban kihirdetett 14:15-ös időponttal, akkor nézhettünk nagyot. Az ellenfél sportszerőségét dicséri, hogy nem zsebelték be a 0-5-t, hanem vállalták, hogy lejátszuk élesben a meccset, ahol akár ki is kaphattak volna.
Keretünk éppen nem volt bőségesnek mondható, éppen megvoltunk öten, tehát csere nélkül, de Zsidi ebből is sérült volt, csak kaput vállalt, az eredetileg kapusnak szánt Szécsey így mezőnyben kényszerült bizonyítani. Szoros védekezést, és egész meccsen adódó jó esetben két helyzetünk értékesítését tűztük ki célul.
Amúgy egész jól kezdtünk, nem birtokoltuk ugyan sokat a labdát, de legalább azt elértük, hogy az ellenfélnek nem voltak helyzetei. A meccs képe persze a szürreálisba hajlott, mert nagyon nagy tudásbeli különbségek adódtak csapaton belül, nagyon oda kellett figyelni egymásra, illetve gyakorlatilag elöl-hátul mindent Seltsamnak kellett csinálnia.
Az első félidő végén kaptunk két gólt, az elsőt beívelés után fejesből, a másodikat meg ki tudja. Szünetben cseréltünk, Zsidi kijött a mezőnybe, Szécsey állt be a kapuba. Labdabirtoklásunk érezhetően feljavult, gyorsabbak is lettünk a cserétől. Kaptunk ugyan még egy gólt, 0-3 volt, ezzel kábé el is dőlt minden, de ezt csak utólag mondjuk, a pályán eszünkbe nem jutott volna feladni. Seltsam ragyogó egyéni cselsorozat végén gólt lőtt, majd amikor néhány perccel később megismételte a cselsorozatot, emelését a védő a gólvonalról kézzel ütötte el. Bíró nem volt, ezért heves reklamálással értük el, hogy büntető legyen, amit Seltsam tanárian megoldott lövéssel értékesített.
A történeti hőség miatt idekívánkozik, hogy közben kaptunk is egyet, ezért 2-4 lett a vége. De a 2-4 mindenképpen jobb, mint a ki nem állásért járó 0-5, becsületbeli szempontból is, érzésre is, na meg az, hogy játszottunk. A győzelmet meg majd legközelebb.
From Taigetosz Club - Air Xanyi FC 2-4
   kapu: Szécsey, Zsidi
   mezőny: Görög, Sáróy, Seltsam, Szécsey, Zsidi
   gól: Seltsam 2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése