2013. május 18., szombat

A szezon legnagyobb győzelme



Könnyű lenne pátoszt venni magunkra a ma történtek után, és ódákat zengeni arról, hogy amióta Taigetosz-leveleket tartalmaz az Írás, vagy akár Ádám és Éva ideje óta ekkora győzelem még nem volt, de attól tartok, ez túlzás lenne, maradjunk annyiban, hogy ebben a szezonban aratott számos győzelmeink közül ez a legnagyobb.
Fehérben is a Taigetosz a legjobb
Ahhoz persze, hogy a győzelem nagyságát igazán értékelni tudjuk, először számba kell venni a nehézségeket. Már a keret összeállítása sem volt egyszerű feladat, hiszen a vizsgaidőszak és a fesztiválidőszak határán sokan találtak más elfoglaltságot a Szent Hegy becsületének védelme helyett. Minden mozdítható tagot bevonva egy külsőssel végül darabra meglettünk, de túl sok meghatározó játékosunk hiányzott.
Az első percek elég eseménytelenül teltek, szórványos helyzetek, de gól sokáig nem. Ami helyzet volt a meccsen, az többnyire abból adódott, hogy mi a hatosunkról is alig tudtuk kihozni a labdát, és nem egyszer olyan helyen elvesztettük, ahol nem illett volna.
A félidő derekán kaptunk két gólt, ami igazából csak a drámai kellék volt, hogy elhitessük az ellenféllel és a gyanútlan szemlélőkkel, hogy nyerhetnek, de mi igazából tudtuk, hogy nem. Gyermekbetegségeink megmaradtak a második félidőre is, kaptunk is egy harmadik gólt abból, hogy eladtuk a labdát a hatosunkon. Halványan ugyan mocorgott hogy vannak gyors játékosaink, vannak jó passzaink, de hogy ennek eredménye legyen, annak közvetlen, gólban mérhető jele nem mutatkozott.
Schanda varázsol
Írhatnánk azt is, hogy a Taigetosz-szív diadala volt, de a válságos pillanatokban Csók volt az aki rugdosott minket előre, és aki végig azt mondta, hogy menjünk előre, meglehet még. Nem csoda, hogy az első gólt is ő lőtte, nem is akármilyet, két kényszerítő után távolról a jobb felső sarokba. Lehet hogy ez az irgalmatlan nagy gól hozta meg a kedvünket, mert a következőkben potyogni kezdtek a találatok, Csók másodszor is betalált, amivel a döntetlen már elérhető közelségbe került, az adminisztrációnk pedig tárgyalásba bocsátkozott a pálya mellett tébláboló Tinkó beállításáról.
Lendületes támadásaink egyike
Hanem a drámai szerkezet azt kívánta, hogy ne legyen ilyen egyszerű a forgatókönyv. Egy szöglet után újabb gólt kaptunk, mely gólban kicsiben az összes hibánk benne volt (véges képességű védők, és félpályánál sétáló csatárok). De ekkor már megéreztük a vér szagát, Csók harmadszor is betalált, majd Amberboy is beverte a maga szokásos gólját a rövid felső sarokba, amivel hopp, öt perccel a vége előtt egál lett.
Ennek hallatán gyorsan cseréltünk, Tinkó is bejött, és meg is lett az eredménye, labdabirtoklásunk megnőtt, taktikusabbak lettünk, és láss csodát, még mielőtt az iksz fikszálódott volna, Amberboy meglőtte a győztes gólunkat is. A hátralevő időt pedig már gyerekjáték volt kivédekezni, illetőleg elég hízelgő, hogy egyszer mi húzhatjuk az időt az utolsó percekben.
Pezsgő, konfetti, stb.
From Taigetosz Club - Dinamo Gőzgombóc 5-4
   kapu: Szécsey
   mezőny: Amberboy, Csók, Görög, Sáróy, Schanda, Tinkó
   gól: Csók 3, Amberboy 2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése