Méltó zárás

A meccsrejárás és a ZH-kra készülés örökös harcában utolsó meccsünk alkalmával többen elestek, és izgulni kellett azért is, hogy darabra meglegyünk legalább szokásos pótjátékosaink egyikével. Az izgalmakat csak tetézte, hogy Ujhelyi elkéset, és kaptunk pár perc haladékot a játékvezetőtől, amire vészkapus Zsidi még néhány percet rátett, végül négy emberrel kezdtük a találkozót. Ellenfeleink a sportszerűség maximumát nyújtva vállalták, hogy addig ők is csak négyen lesznek a pályán, vagyis az első percekben a mezőnyben három-három ellen feszült egymásnak a két csapat. Ezzel elkerültük azt, hogy taktikánk a jelen levő egyetlen labda minél távolabb való elrúgására korlátozódjék.

A kölcsönösen emberhátrányos helyzetben mindkét csapat a gól elkerülésére koncentrált, és mindketten meg is oldottuk ezt a feladatot. Azért mi voltunk a veszélyesebbek, néha lejutottunk a túloldali hatosig, míg Zsidinek csak a hosszú ívelésekkel és a hazaadásokkal kellett foglalkoznia, utóbbiakat különösen jó arányban fogta meg. Végül néhány perc elteltével Ujhelyi is befutott, és felállhattunk a hatékonynak tűnő Ujhelyi – Tinkó, Zsidi – Görög, Amberboy hadrendbe. Ha gólban nem is, helyzetekben mindjárt megmutatkozott a fentebb említett hatékonyság, mindkét csatárunknak volt helyzete, azonban nem találtak kaput. Érezhető volt Márialigetinek és semmiből elővarázsolt góljainak hiánya. Előretolt csatárunk, Amberboy jó aránnyal meg tudta tartani a felpasszolt labdákat, és voltak szép cselei, de egyedül kevés volt a világ megváltásához.

Persze közben Ujhelyit is sikerült megóvni attól, hogy testi épségét kelljen kockáztatnia a kapu érintetlenségéért. A Tinkó-Zsidi védelem úgy dolgozott, mintha születésük óta egymás mellett játszottak volna, egyikőjükön sem lehetett átmenni, Tinkó pedig ipari mennyiségben fejelte ki a beadásokat, a védekezés hatékonysága, és a támadások szerencsétlen kimenetele pedig azt hozta, hogy félidőben még 0-0 volt az állás, hihetetlen eredmény egy olyan bajnokságban, ahol potyognak a gólok, főleg egy olyan csapattól, ami hagyományosan nem sokat foglalkozik a védekezéssel.

A félidei kupaktanács arra az eredményre jutott, hogy gólokat kellene lőni, ahogy már eddig is gólokat kellett volna lőni. Ezen ne lepődjön meg a nyájas olvasó, a Taigetosz mindig is híres volt a világos és betartás esetén tökéletes taktikai utasításokról, pl. „Rúgjunk sok gólt, és kapjunk keveset!” (1Taig15,58c).

Voltaképpen a második félidőben még úgyabbul játszottunk, mint előzőleg, sorozatban jöttek a helyzetek, de Amberboy, Görög és Tinkó sem találta el a kaput, vagy amikor mégis, azt az ellenfél kapusa könnyűszerrel hárította. Cseppnyi idegesség is észlelhető volt, szabálytalanságok is előfordultak véletlen lábközönrúgástól szándékossággal gyanúsítható akasztásig. Ugyancsak a feszültség számlájára írható, hogy játékosaink néha az oldalvonal mellől is a lövést választották, amikor középen üresen érkezett a társ.

Nehezen tudnám megmondani, ellenfelünk akciói mire épültek, mert cselezéstől ívelgetésig bármire is épültek, hamar elhaltak védőfalunkban, Ujhelyi az egész meccsen mindössze kétszer hárított, igaz akkor bravúrral, valószínűleg góltól mentve meg a csapatot. Ellenfelünknek csapatkapitánya volt egybeb a legveszélyesebbje, az első félidei közepes teljesítmény után a második játékrészben nem egyszer megkeverte védelmünket, de a gólcsendet ő sem tudta megtörni. Támadás esetén többnyire a fürge léptű Zsidi biztosított hátul, vagy egymásra figyelős alapon más, ha Zsidi éppen előretört egy pontrúgás erejéig.

Már készültünk arra, hogy Guiness-rekorddá válunk azzal, hogy 50 percet képesek vagyunk játszani gól nélkül, de végül mégis arra gondoltunk, hogy a győzelem többet ér a rekordnál, és a 37. percben megtörtük a csendet. Tinkó passzával Amberboy tört be az ellenfél büntetőterületére, ahol két védő támadta, ami még kevés volt ahhoz, hogy le is tudják szerelni, de elegendő ahhoz, hogy ne tudjon kapura fordulni, inkább a mélységből érkező Görög elé gurított, aki futtából a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0!
A következő akció végén megint ő lőhetett, de a kapus nem tette meg azt a szívességet, hogy a labdával együtt a hálóba essen, és még a gólvonalról ki tudta kotorni a lábai közé szorult lövést.

Néhány perccel később Görög futtatta a balösszekötő helyén Amberboyt, aki a hatoson kívülről lőtt, és a labda egy védő derekán megcsúszva a kapu bal oldalába vágódott, 2-0!

Sajnos nem sikerült megőriznünk a megnyugtató előnyt, hiszen egy kavarodás során Ujhelyi elsőre még mentett, de a védelmünk képtelen volt felszabdítani, amit ellenfeleink kihasználtak és a kapuba helyeztek. Így legalább izgalmas volt az utolsó néhány perc is, de sikeresen eldugtuk a labdát, azaz megőriztük előnyünket.

Ezzel lezárult a szezon, tizenegy meccsből tízen jelentünk meg, ebből ötször győzedelmeskedtünk, kétszer játszottunk döntetlent és háromszor került homokszem a gépezetbe, ezzel minden előzetes tervet túlteljesítettünk (igaz, erősödött a keretünk a szeptemberihez képest); és nagy valószínűséggel márciusban ismét elindulunk a bajnokságban. Hajrá Taigetosz!

From Taigetosz Club - Foci.hu 2-1

  kezdő: Zsidi – Tinkó, Amberboy, Görög

  csere: Ujhelyi

  gól: Görög, Amberboy

  legjobb: Tinkó

Tovább folytatódik a győzelmi széria

Klubhűségből ismét jelesre vizsgázott a csapat, a hideg, a dermesztő szél, és a másnapi beadandók ellenére hatan gyűltünk össze a gyülekezési helyen, ami azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy cserénk is lesz, ráadásul két autó is volt velünk, így kényelmesebben és rövidebb idő alatt a helyszínre értünk, több idő jutott bemelegítésre. Azaz jutott volna, mert ami volt, azt célszerűbb lenne behidegítésnek nevezni, a nulla fok alatti hőmérséklet mellett keményre fagyott műfű és szórványos jégdarabok fogadtak bennünket.

A kezdő ugyanúgy állt fel, mint a múlt héten, annyi erősítéssel, hogy Sáróy az oldalvonal mellett készen várta, hogy ő is beszállhasson. És mire eljutott odáig, hogy beálljon, már jelentős előny birtokában voltunk, így neki már sem bedobásokkal, sem gólokkal nem kellett segítenie a csapaton.

Pontos passzokra, illetve jól cselező játékosaink szólóira a mezőnyben sem tudott válaszolni ellenfelünk, a kapusok közti különbség pedig végképp a mi javunkra billentette az erőviszonyokat, Ujhelyi ugyanis szokásos formáját hozta, ellenfelünk kapusa pedig szerényebb képességei és friss kartetoválása mellett gyakran szükségtelenül futkosott kifelé. Első gólunk pont azután született, hogy egy ilyen kifutás után Zsolczer túljárt az eszén. Ezt még ki tudták egyenlíteni, köszönhetően annak, hogy a védelmünk leragadt, és egy kipattanó labdát nem tudtunk eltakarítani; de alig valamivel később Ujhelyi gólpasszával Márialigeti végigszlalomozott a pályán, majd kilőtte a hosszú alsót. Ezután pedig nem volt megállás, Amberboy kétszer, Márialigeti további kétszer köszönt be még a szünet előtt, azaz egy félidei játék után parádés 6-1-es előnyre tettünk szert.

A félidei kupaktanács azt a végkövetkeztetést hozta, hogy még nem nyertük meg a meccset, azonban csupán papírforma szerint volt így. Ellenfelünk támadójátéka rövidéletű szólókon túl inkább hosszú indításokra szorítkozott, amit védelmünk – bárkik is alkották éppen – megnyugtató arányban hatástalanították, mindössze egyszer találtak be a teljes második félidő alatt. Legnagyobb probléma talán a taktika kidolgozatlansága és felborulása volt, de okos egymásra figyeléssel többnyire meg tudtuk oldani, hogy minden poszton és minden oldalon legyen legalább egyvalaki. Fizikális gondjaink egyáltalán nem voltak, a kocogós iramot talán csere nélkül is bírtuk volna végig, így pedig gazdálkodni sem kellett erőnkkel.

Ráadásul a csereként bevetett Sáróy is felnőtt a csapathoz, most is több alkalommal szerelte le ellenfelünk legjobbjait is, és általában a helyzetnek megfelelően játszotta meg a labdákat. Görög pontos passzokkal és sok futással, Zsolczer csatárjátékkal és labdatartással, Amberboy lelkes játékkal és szép gólokkal járult hozzá a parádéhoz, és Ujhelyin sem volt könnyű kifogni, vagy amikor ő már verve volt, a csatár az üres kapu mellé gurított olyan közelről, hogy kapusunk el sem hitte, hogy nem volt gól.

Üde színfolt volt a pályán

A mezőny legjobbja mégis Márialigeti volt, aki első félidei mesterhármasa mellé egy nem mindennapi negyediket lőtt. Jól vette észre, hogy a kapus kint sétál a hatoson kívül, és a lassú építkezés helyett egyből a kapuba ívelte a labdát, ami szép ívben szállva a hálóban kötött ki. Góljai mellett és kisebb sérülése ellenére elöl-hátul kiemelkedett a mezőnyből, jó helyezkedéssel, okos játékkal és ügyes megoldásokkal bizonyította tehetségét.

Márialigeti gólján kívül Amberboy is további kétszer juttatta a labdát a hálóba, ezek közül az utolsó szintén emlékezetes marad: jobbszélről befelé cselezett, a kapus szokása szerint elindult kifelé, de szabadon hagyta a rövid sarkot, játékosunk pedig kíméletlenül a léc alá lőtt.

Ellenfelünk némely (feltehetően sakkban sem jeleskedő) játékosa nehezen bírta elviselni a vereséget. Ha nem velünk történik, jót nevettünk volna azon az eseten, amikor egyik ellenfelünk üvöltözni kezd, hogy szerinte Ujhelyi, aki hassal a földön feküdt, szándékosan megrúgta őt. Érzésünk szerint nem voltunk sem durvák sem sportszerűtlenek, sőt a meccs egyetlen kirívó szabálytalansága az volt, amikor Márialigetit kaszálta el az ő kapusuk. Szerencsére azonban nem ezek a jelenetek voltak meghatározóak a meccs egészére nézve, hanem a jó játék, és a fényes győzelem.

Újkori történelmünk során most lőttük a legtöbb gólt, és most kaptuk a legkevesebbet. A gyakori meccsezésnek hála, úgy tűnik, mostanra összeállt a Taigetosz, és sikerült meghosszabbítanunk immár egy mérkőzés óta tartó győzelmi szériánkat. Csak így tovább!

From Taigetosz Club - Trógerz-Csepel 9-2

  kezdő: Ujhelyi - Amberboy, Görög, Márialigeti, Zsolczer

  csere: Sáróy

  gól: Márialigeti 4, Amberboy 4, Zsolczer